Google Ads kampánykezelés, avagy vállalati online marketing kínálatok

A Cégek életében eljön a pillanat, amikor már nem fognak potenciált látni az újság hirdetésekben, és nyitnak az online hirdetések használata felé. Sajnos még most is az ország keleti részén lévő vállalkozók lényegesen lemaradtak dunántúli társaiktól, az eredményes marketing használatában egészen biztosan.

Miért az Online Marketing?

Mert megfelelő marketing stratégia alkalmazásával , nagyon hatékony hirdetéseket tudunk a releváns látogatóink felé irányítani. Tehát csak olyan embereknek fogunk felületet mutatni, akiket a szolgáltatásunk , termékünk érdekel. Egyik legnagyobb előnye az online marketingnek, hogy mérhető. Tudjuk mennyi emberhez értünk el, abból mennyien kattintottak, és tudjuk mérni a konverziókat, azaz hogy ezekből mennyi bevételt képeztünk, mennyi árajánlatkérés érkezett, mennyi terméket adtunk el.

Nem fog senki megkövezni, ha azt írom ide, hogy az emberek már mindent az interneten keresnek, és ez alapján választanak ügyfelet, nyilván emiatt, a nyomtatott média már nagyon kiszorult, egyes városokban már teljesen meg is szűnt. 

Az online marketing ezzel szemben fejlődik, követi az aktuális igényeket, és a vállalkozásokhoz vannak teljes mértékben szabva. Az eszközök fejlődése mellett fejlődött, a Google Ads, és a Facebook hirdetés is. 

 

Kinek jó az online marketing?

Minden olyan kisebb, nagyobb cégnek, egyéni vállalkozónak, akinek van olyan tevékenysége, vagy terméke, amire szeretne interneten keresztül vásárlókat, érdeklődőket találni, ám vannak olyan célpiacok,amin nem éri meg versenybe szállni a nagyokkal, mert az aukciót nagyon feltolták.

Online Marketing Előnyök

  • mérhető, mikor , hol, meddig, mennyi
  • hamar megtérülő
  • célzás kor, nem, érdeklődési kör szerint
  • releváns hirdetést , releváns célközönségnek
  • kattintás alapú (CPC) , illetve megtekintés után (CPM) hirdetési formák
  • kontrollálható költségek és megjelenések
  • szándék alapú célzás

Online Marketing Hátrányok

  • szaktudást igényel, megfelelő képzések mellett elérhető tudást kaphatunk
  • mérés nélkül nem lehet optimalizálni
  • könnyű hibázási lehetőségek, nem megfelelő beállítások esetén
  • időközönként használva, nem megfelelő teljesítményt nyújt
  • drága, ha rosszul van beállítva

Ismerős ez?

Hirdetni szeretnék de,  nem tudom, hogy a Google-t, vagy a Facebookot válasszam!??

Nem fog jól járni az az autómentős cég , aki facebookon hirdet, mert ott nem keresnek az emberek, csak találkoznak a hirdetéssel.

A Google Ads egyik ága , a keresőben elhelyezett hirdetések! Ez azt jelenti ,hogy ha rákeresnek a szolgáltatásunkra, termékünkre, azzal  új ügyfeleket szerezzünk! Ez csak azon cégek részére ideális, akik keresőből akarnak eladni! 

A facebook hirdetések inkább csalogatóak,  leginkább egy promócióra hívják fel a figyelmet.Ide nem vásárlási szándékkal jönnek az emberek lássuk be, így itt csak olyan hirdetések működnek, amiben csali van!

Nem próbálta még a Google hirdetéseket?

Megmutatjuk hogyan hozza létre első Google Ads hirdetését. Kattintson ide és kezdje el.

Hogyan határozzák meg az árat az óriások?

Fontos tudni, hogy a kulcsszavak, illetve a konkurensek lényeges hatással lehetnek a havi forgalmunkra. Röviden, tömören arról van szó, hogy mindenki elsőként akar hirdetést mutatni az ügyfélnek, és ez a küzdelem pénzbe kerül. Tehát ha sokan hirdetnek egy kulcsszóra, vagy termékre, akkor biztosak lehetünk benne hogy magasabb megtekintési költség, vagy magasabb kattintási költséget kell fizetnünk.Ezt az algoritmusok elég jól kiszámolják, hogy várhatóan mennyi kattintást, vagy mennyi megtekintést fogunk kapni, a havi hirdetésekre szánt összegért. Még így is bőven megéri , mert releváns ügyfeleket  kapunk, akiknek eltudunk adni.

Megtekintések utáni fizetés

A megtekintésenkénti költség az CPM mutatóként szerepel a statisztikában, és itt azok után az ügyfelekért fizetünk, akik találkoztak a hirdetéssel, attól függetlenül, hogy kattintottak a hirdetésre, vagy sem.Az ár 1000 megtekintésre van generálva. 

Kattintások utáni fizetés

A kattintásonkénti fizetést , a Google Ads biztosítja számunka, és CPC mutató jelzi a statisztikákban. Csak akkor kell fizetni ,ha valaki a hirdetésre kattint, tehát ha 100 ember látta a hirdetést, de senki sem kattintott, akkor nem kell fizetni ! 

Ha weboldalra irányítjuk az ügyfelet

Hiába jó a hirdetés tartalma, ha a weboldal, amire látogatót küldünk  nem tudja megfogni az ügyfelet. Egyes piacokon annyira sokan hirdetnek, hogy minőségi weboldalra kell érkeztetni az ügyfelet, vagy landing oldalt kell létrehozni , ami egy speciális oldal a konverziók maximalizálására. A landing oldal egy speciális oldal, ami felkelti a vágyat, és arra fókuszál, amit szeretnénk az ügyféltől, pl egy árajánlatot, vagy egy hírlevél feliratkozást.

Milyen hibákat ejt egy átlagos vállalkozás a marketing használata során?

Az olcsó, mindig drága, ezt sokan nem tanulták még meg! Természetesen az a legolcsóbb megoldás minden cégnél, ha valaki cégen belül , a főnök, a testvér, az ismerős informatikus gyereke beállítja a Google, vagy a Facebookon a hirdetéseket. De a legtöbb esetben a végeredmény mindig az, hogy iszonyatosan drágán futnak le a kampányok, kevés az érdeklődő , elment a pénz nagy része, és megtérülésnek látszatát sem lehet látni. Aztán amikor kétségbeesve, ismét visszafordul az offline marketinghez, megint csalódik, és elbizonytalanodik hogy hogyan csinálják mások? Mások úgy csinálják, hogy szakembert bíznak meg azzal, hogy készítsenek hirdetéseket, kampányokat, promóciókat, megfelelő marketing stratégia, és marketing eszköz használatával

Milyen a jó marketing ügynökség?

Ha a szakember tényleg megfelelő, akkor tájékoztatja az ügyfelet a lehetőségekről, és elemzések után fel fogja mérni a konkurenciát, becslést fog adni az átlagos kattintási költségekről, és becslést fog adni, havonta kb mennyi összeget kellene marketingre költeni, hogy az megtérülő legyen. Ha tisztességes az ügynökség, akkor azt is elmondja az ügyfélnek, hogy neki ez egyáltalán megéri -e. Gondolok itt arra, hogy vannak olyan piacok, mint pl a fogorvosok, ahol eleve nagyobb a kattintásonkénti költség, mint pl egy gumi javító vállalkozás hirdetéseinél, és nagyobb havi költségkeret szükséges ahhoz, hogy a nagy fogászati cégek hirdetéseivel versenyezhessünk az ügyfelekért. Ilyen esetekben az a legmegfelelőbb , ha az árainkat megnöveljük olyan mértékben, hogy megtérüljön a havi marketing keretünk.

Mennyi időre kell szerződni?

A mi ügynökségünk nem kér elköteleződést, tehát a velünk kötött szerződés  bármikor felmondható  írásban, szóban, telefonon, bárhogy! Más ügynökségeknél lehetséges ,hogy határozott időtartamra fognak majd szerződést készíteni, aminek felbontása kötbér fizetéssel jár, de ez is változik ügynökségenként. Érdemes körbenézni a piacon, ki mit kínál, és mennyiért, és mennyi időtartamra?!

Milyen költségekkel kell számolni ha ügynökség végzi a munkát?

A reklám ügynökségek nagy része úgy kínálja a szolgáltatásait , hogy van egy fix havi munkadíj , ami tartalmazza az adott havi munkálatok költségeit. Ha még nem dolgoztunk együtt az ügynökséggel, akkor kérhetnek egyszeri beépítési költséget is, ami általában a 20.000 ft -os kategóriától a 100.000 ft-os nagyságrendig is el tud menni. Ez ügynökségenként változik, illetve az is, hogy van e havi költési limit meghatározva. 

Online marketing árak

A reklámmal foglalkozó ügynökségek, általában a weblapjukon közzéteszik a szolgáltatásaikat és azok díjszabását. Érdemes megfigyelni, hogy a cég, akivel dolgozni akarunk, használ-e költési limitet az online marketing kampányok kezelésénél. Egyes cégeknél igen magas havi díjat kell fizetni, ha több összeget szeretnénk reklámokra költeni, viszont egyes cégeknél meg nincs ilyen limit. Érdemes előtte alaposan átolvasni a szolgáltatás díjazását, és annak részleteit, a későbbi meglepetések elkerülése miatt. 

Az árak nagyon változóak attól függően milyen szolgáltatást akarunk igénybe venni.

Normál Google Ads kampánykezelés általában 12.000 ft+áfa ártól egészen havi 80.000 ft+áfa árig el tud menni, ugyanazért a szolgáltatásért, eltérő az ügynökségek árazása.

Normál Facebook hirdetések készítése  általában havi 12.000 ft+áfa ártól egészen 60.000 ft+áfa árig el tud menni , ugyanazért a facebook kampányért.

Minden marketinges , minden reklám ügynökség el akarja adni magát, hiszen ebből élnek, ezért sok oldalon igen színesen tálalt , részletgazdag bemutatást is lehet találni hogy ők éppen mivel jobbak ,mint a konkurens. 

A mi ügynökségünk árazása a következő!

FACEBOOK HIRDETÉS

17.000 ft/hó

+ egyszeri 20.000 ft marketing tervezési költség

korlátlan hirdetés

korlátlan hirdetés elhelyezés

korlátlan költség

Határozatlan idejű szerződés

havi 1 óra ingyenes telefonos konzultáció

Bármikor felmondható szerződés

Több szolgáltatás egyidejű igénybevétele esetén, egyedi kedvezmények

GOOGLE ADS

17.000 ft/hó

+ egyszeri 20.000 ft marketing tervezési költség

korlátlan hirdetés

korlátlan hirdetés elhelyezés

korlátlan költség

Határozatlan idejű szerződés

havi 1 óra ingyenes telefonos konzultáció

Bármikor felmondható szerződés

Több szolgáltatás egyidejű igénybevétele esetén, egyedi kedvezmények

REMARKETING HIRDETÉS

17.000ft/hó

+ egyszeri marketing beépítési költség

korlátlan hirdetés

korlátlan hirdetés elhelyezés

korlátlan költség

Határozatlan idejű szerződés

havi 1 óra ingyenes telefonos konzultáció

Bármikor felmondható szerződés

Több szolgáltatás egyidejű igénybevétele esetén, egyedi kedvezmények

YOUTUBE HIRDETÉS

17.000ft/hó

+egyszeri 20.000 ft marketing beépítési költésg

korlátlan hirdetés

korlátlan hirdetés elhelyezés

korlátlan költség

Határozatlan idejű szerződés

havi 1 óra ingyenes telefonos konzultáció

Bármikor felmondható szerződés

Több szolgáltatás egyidejű igénybevétele esetén, egyedi kedvezmények

 

Megosztás ismerőssel: